
A lendületes és érzelemgazdag színpadi produkció a Hair című legendás musical legismertebb dalait kelti életre élő énekkel és látványos koreográfiákkal. A hippi korszak szabadságvágyát, őszinteségét, zenei erejét is megidéző műsorban a hangsúly a magas színvonalú zenei élményre, az énekes-táncos előadásmódra és a dinamikus színpadi megvalósításra helyeződik.
Azzal, hogy belép a showtivator.hu oldalra, Ön feltétel és kivétel nélkül elfogadja az alábbi felhasználási feltételeket.
A showtivator.hu portálon található összes tartalom a Showtivator Arts Management Iroda és további szerzők szellemi tulajdonát képezik, és így a szerzői jog védelme alatt állnak. Mindezen szerzői tartalmak másolása, ismételt felhasználása, ún. tükrözése (technikai művelet segítségével a nyilvánossághoz történő újraközvetítése), bármilyen megosztása a jogtulajdonosok külön, kifejezett írásbeli engedélye nélkül tilos. Kérjük, különösen ügyeljen a szerzői jogi oltalom és a védjegyoltalom alatt álló tartalmak jogszerű használatára.
A showtivator.hu portál tartalma kizárólag tájékoztató jellegű és ebből a célból is jött létre. A portálon hozzáférhető tartalom pontosságáért, megbízhatóságáért, teljességéért és az ezekből eredő közvetlen vagy közvetett károkért a Showtivator Arts Management Iroda nem vállal felelősséget.
A Showtivator Arts Management Iroda fenntartja magának a jogot, hogy a jelen felhasználási feltételeket részeiben vagy egészében, előzetes bejelentés nélkül megváltoztassa.
A honlap üzemeltetőjének adatai:
Cégnév: Bálint Albin egyéni vállalkozó
Nyilvántartási szám: 61385485
Adószám: 91548630-1-29
Postai cím: 4024 Debrecen, Piac utca 22. 3/13.
Székhely: 4024 Debrecen, Piac utca 22. 3/13.
Email: info@showtivator.hu
Telefon: +36 70 287 8628
Weboldal: https://www.showtivator.hu
A weboldal tárhely szolgáltató adatai:
Cégnév: Total Studio Kft.
Cégjegyzékszám: 01-09-902605
Adószám: 14410615-2-13
Postai cím: 2096 Üröm, Asztalos utca 14/B
Székhely: 2096 Üröm, Asztalos utca 14/B
Email: info@totalstudio.hu
Telefon: +36 20 9309 230, +36 20 313 9004
Weboldal: https://www.totalstudio.hu